HAL (2) szó jelentése

Magyar nyelv (1862) szótárunk szerint HAL (2) szó jelentése, értelmezése:

(nevét a leheléstől, vagyis a lehelési, szivási szervek látszó működésétől vette. V. ö. H betű); fn. tt. hal-at. Megegyezik vele a török balďk a különféle finn családnyelvekhez tartozó: kal, kol, kala, kalla, a wogul kol, kul, chul, az osztyák chul, kul; figyelmet érdemel, hogy a hellénben alieuV szinte hangban is egyezik a halász szóval, a latinban pedig halec hering nevű halat jelent. A magyarban így neveztetnek mindazon vizi állatok, melyeknek piros, hideg vérök van, uszószárnyakkal birnak, s kopoltyú által lélekzenek. Halakat fogni, tapogatni, besózni, füstölni, szárítani. Tengeri, folyóvízi, tavi halak. Kötélhalak, milyenek a viza, tok, sőreg, melyeket nem bárkában, hanem kötélre fűzve tartanak. Sült, főtt, sós, füstölt, paprikás hal. Szálkás, porcogós halak. Úgy él, mint hal a vízben. (Km.). Úgy néz, mint a sült hal. (Km.). Halat szálka nélkül, embert hiba nélkül nem lehet találni. (Km.). Büdös, mint a döglött hal. Szélesb ért. halnak mondja a magyar a tengeri nagy emlős cetállatokat is: cethal. cethalakat fogdosni. A csillagászoknál jelenti a barkör tizenkettedik jegyét, melybe a nap február hó vége felé lép, s melyet az égtekéken, naptárakban stb., két hal által ábrázolnak. Magyarországi halak ismeretesb nevei: ángolna, compó, csuka, dévér, dörgicse, fogas, galóca, garda, harcsa, kárász, kecsege v. köcsöge, márna, őn, pisztráng, ponty, sigér, süllő, sőreg, tergélye, tok, viza, stb. Öszvetételekben: cápahal, cethal, cigányhal, disznóhal (delphin), ebhal, góbhal, kővágó hal, kövi hal, lepényhal, lófejű hal, menyhal, orsóhal, repülő hal, zsibbasztó hal, tokhal, tőkehal, vargahal.

Betűelemzés "HAL (2)" szövegre

Morzé jelekkel leírva (csak ékezet nélküli betűkkel): .... .- .-..

A szó 3 betűs karakterrel van leírva, ebből 1 magánhangzó (33.3%). Ez 4.95 százalékkal kevesebb mint az átlagos magyar szó esetében. Vizsgált szövegnek összesen 0 karaktere van ami nem írható le angol ábécével (átlagnál 1.1 karakterrel kevesebb). Hátrafelé leírva: )2( LAH.

Keresés az interneten "HAL (2)" kulcsszóra:

> Képek keresése
> BING kereső
> Google kereső
> Video keresés
> Fordítás: HAL (2) Angolra
*Eredmények új ablakban fognak megjelenni

Menü

Hirdetés

Statisztika